Mikor kezdet bebizonyosodni,hogy halálosan szerelmes vagyok Diegoba,akkor csendes de annál fájdalmasabb bucsut vettem Evanstöl...
-Emlékszel mikor azt mondtad szeretsz?
Mikor ragyogó napsütésben azt hitted,hogy most békésen elmehetsz a szélell jövö esöcsepekkel? CSeppekkel mely oly szépen és lággyan siklot végig a tóvizében?
Mikor vöröslö almaként csokoltad meg ajkaim a nyugvo napsütésben?
-Igen emlékszem..és én elhittem,hogy örökké együtt lehetünk. és csak az a nap lesz kettönk közöt az eltörhetetlen lánc..
-Sajnálom Evans..,hogy ide jutotunk de nem hitetethetem el veled,hogy iszonyatosan szeretlek miközben egy másik srácért ver iszonyatosan a szivem..De ettöl független igenis szeretlek..csak ez már nem az afelé szerelem szeretet..
-Tudom Shine de akkoris iszonyatosan fáj..csak annyit kérek,hogy Emlékezz rám!
És ezzel a mondattal sétált ki Evans az életemböl,fájt de ennek igy kellet lenni-e..
Hisz áldozatok nélkül gyözelem sincs...
